2015. március 17., kedd

Fényterápia: lehet-e télikertben?

Napfényterápia - a napfény élettani hatása - fényterápia télikert üveg mögött

Télikert vagy üvegház? Mi a funkciója?

A közvélekedés úgy tartja, hogy a télikertek létesítésének eredendő célja az, hogy növényeket neveljünk az üvegfalú szobákban. Ezek némelyike a nem eléggé napfényes lakásokban nem fejlődik rendesen, és olyanok is akadnak, amelyek külön klímát igényelnek: ezeket üvegházakban szokás elhelyezni.

Egy napfényes télikert kellemes ülő és fekvőhelyekkel
A télikert azonban nem egyszerűen egy üvegház és ma már - eredeti céljától eltérően - elsődlegesen nem a növények elhelyezésre szolgál, hanem arra, hogy az emberi tartózkodás számára kellemes körülményeket biztosítson. Ma már télikertnek hívjuk az ilyen objektumokat akkor is, ha nincs bennük növény, csak kellemes időzésre alkalmas berendezési tárgyak.

 Emellett (vagy ezen belül) egyik funkciója az, hogy a benne időzők számára lehetővé tegye a kellemes és élettanilag hasznos napozást. Különösen fontos olyan mérsékelt vagy északi éghajlat alatt, ahol kevés a napsütés, illetve kiemelkedő a jelentősége olyan emberek számára, akik keveset tartózkodnak szabad ég alatt, illetve nem áll módjukban erre megfelelő helyeken napozniuk, így nem elégíthetik ki a szervezet napfényigényét.

A napfény élettani hatásai

Olyan depis ez a december.... Hát persze... Hangulatunkat és közérzetünket milyen nagy mértékben befolyásolja a fény, a napsütés. Míg a nári időszakban rövidek az éjszakák és a nap akár 15-18 órán keresztül is süthet, december végére a nap már mindössze 6-7 órát tartózkodik a horizant felett (az északi szélességtől függően). Ilyenkor törhet ránk a fent már említett téli depresszió. Nincs semmihez  kedvünk, nem bírunk koncentrálni, el-elfog a szédülés, akár még egy kiadós pánikroham is hatalmába keríthet.

Napfényterápia a télikertben

Vajon minden tekintetben alkalmasak-e a télikertek napfürdőzésre? Igen is, meg nem is. Jobb híján nagyon is alkalmasak, de tisztáznunk kell, hogy a télikertek építésénél használatos üvegek kiszűrik a napfény UV-tartományát, holott éppen ennek a legerősebbek az élettani hatásai. Ám a szűrt napfény egészségügyi hatásai is számottevőek. A világosság önmagában is élénkítő hatású, a napmeleg érzete a bőrön nemcsak kellemes, hanem az egészségügyi hatásai is jótékonyak.