2012. augusztus 29., szerda

Rizstej recept - rizsből készült tej házilag

A rízstej, amellett, hogy az egészséges táplálkozás fontos komponense, nagy áldás azok számára, akik laktózérzékenység vagy más okok miatt nem fogyaszthatnak tehéntejet. A rizsből készült tej számukra tökéletes megoldást jelent.

hozzávalók

rizs
víz

A rizst (kb. 0,5-07 kg) egy legalább 5 literes fazékba tesszük és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Fél kávéskanálnyi sót adunk hozzá és feltesszük főzni.

Egy órán át főzzük lassú tűzön úgy, hogy időnként megkavarjuk és pótoljuk az elfőtt vizet.

Amikor a rizs teljesen szétfőtt, kb. másfél liter vizet adunk hozzá, lefedjük és hűlni hagyjuk.

Amikor kihűlt, botturmixszal igen alaposan megdolgozzuk. Az állagának olyannak kell lennie, mint a nagyon híg tejbegrízé.

Egy nagy szűrőt ritka szövésű vászonnal bélelünk ki, szintén kb. 5 literes edény fölé helyezzük. Miután a masszát a szűrőbe öntöttük, a leve ebbe az edénybe csöpög ki. 

Ha úgy találjuk, hogy a kicsepegtetés nem elégséges (azaz a massza még sok folyadékot tartalmaz), akkor kipasszírozzuk, átpasszírozzuk a hígját a vásznon. Az is megoldás lehet, hogy a vászont felül összefogva meg-megcsavarjuk, ezzel nyomás keletkezik a masszában, így jobban leadja a folyadékot.

A recept alkalmazása akkor eredményes, ha végül kb. 3,5-4 liter, csaknem joghurt-sűrűségű levet kapunk. Ez a rizstej.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése