2013. május 13., hétfő

Ájurvédikus beteg gyógyítás, ájurvédikus dósa.


Hogy melyik dósa jellemző ránk, egy ájurvédikus orvos fogja meghatározni. Ezt különféle testi jellegzetességekből, valamint szokásokból, vérmérsékletből lehet felmérni. Az ájurvéda egyik alapfogalma a három dósa, vagyis az emberi alkat három különböző alaptípusának koncepciója. Az éterből és a levegőből származik a Vata; a tűzből és bizonyos értelemben a vízből a Pitta; a vízből és a földből pedig a Kapha. Az elemek és a dósák segítségével meghatározható az illető alaptermészete, és igény szerint összeállíthatók az egyéni kezelés irányvonalai.

Elsősorban azért fontos, hogy tisztában legyünk testünk, lelkünk, egészségünk gyenge és erős pontjaival, magyarán: a helyes étrend és életmód megválasztásával képessé váljunk azoknak a betegségeknek a megelőzésére, amelyek testtípusunk miatt nagyobb valószínűséggel támadhatnak meg bennünket. Biztosak vagyunk abban is: ha valaki jobban megismeri önmagát, és tudja, hogy születésénél, genetikai örökségénél fogva melyik ájurvédikus testtípushoz tartozik, majd pedig ezt tudatosítva él, akkor mindennapi életében, munkájában, párkapcsolataiban egyaránt kedvező változásokra számíthat.

A három dósa alaptulajdonságai


A három dósa felismerhető a tulajdonságokból. A Vata száraz, hűvös, könnyed, mozgékony, sokoldalú, kemény, nyers, változó és világos. Ez a legerősebb a dósák közül, mivel maga az életerő, és leginkább képes betegséget kiváltani. Irányít minden mozgást, magával ragadja a Pittát és a Kaphát egyaránt. A Pitta meleg, könnyed, rugalmas, sokoldalú, szélhámoskodó, puha és világos. Szabályozza a hevítést, a hőmérsékletet és minden kémiai reakciót. A Kapha hűvös, nyirkos, nehézkes, lassú, lagymatag, változatlan, sima modorú és nem világos. Fenntartja a test anyagi összetételét, súlyát, összetartja a testet.

A Vata, természetes állapotában, szinten tartja az akarat, a belégzés, a kilégzés, a mozgás energiáit, az impulzuskibocsátást, a szövetek arányait, az érzékek kifinomultságát. Túlsúlyba kerülésének következményei: kiszáradás, sötét elszíneződések, melegigény, remegések, felfúvódás, székrekedés, elerőtlenedés, álmatlanság, az érzékszervek gyengülése, akadozó beszéd, kimerülés.

A Pitta, természetes állapotában, az emésztésért, a hőszabályozásért, a vizuális érzékenységért, az éhségért, a szomjúságért, a bőr fényéért, az intelligenciáért, a határozottságért, a bátorságért és a test lágy vonalaiért felelős. Túlsúlyba kerülésekor sárgára színeződik a vizelet, a széklet, a szem és a bőr, valamint éhség, szomjúság, égő érzések, alvási nehézségek léphetnek fel.

A Kapha, szabályos állapotában, a szilárdságért, a stabilitásért, a testnedvek és az ízületi folyadékok szinten tartásáért felelős, továbbá az olyan pozitív érzelmekért, mint amilyen a békesség, a szeretet és a megbocsátás. Ha azonban túlsúlyba kerül, az emésztési energia csökkentését, váladék- és nyálkafelhalmozódást, kimerültséget, nehézség- és hidegérzetet, sápadtságot, a végtagok bizonytalanságát, légzési nehézséget, köhögést és túlzott alvásigényt okoz.

A Vata a vastagbélben, a csípőben, a combokban, a fülben, a csontokban és a tapintásérzékelő szervekben lakozik. Fő székhelye a vastagbél, ahol felgyűlve betegséget okoz, és ahonnan közvetlenül kiűzhető a testből.

A Pitta a vékonybélben, a gyomorban, a verejtékben, a nemi váladékban, a vérben, a plazmában és a látószervekben van jelen. Fő tartózkodási helye a vékonybél, ahol összegyűlik, és ahonnan közvetlenül kiűzhető a testből.

A Kapha a mellkasban, a torokban, a fejben, a hasnyálmirigyben, a bordákban, a gyomorban, a plazmában, a zsírban, az orrban és a nyelvben található meg. Legfőbb helye a gyomor, ahol felgyűlve betegséget okoz, és ahonnan közvetlenül kiűzhető a testből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése