2023. június 23., péntek

Miért egészséges, ha sok céklát fogyasztunk?

Tudta, hogy a cékla amellett, hogy képes serkenteni az immunrendszerünket, még természetes rákellenes anyagokat is tartalmaz?

Milyen előnyei vannak a céklának?

  • kiváló folsavforrás

  • káliumban is gazdag

  • C-vitamin is található benne

  • a föld feletti része még béta-karotint, vasat és kalciumot is tartalmaz ( a parajhoz hasonlóan kell elkészíteni)

Legtöbben ugyan már csak a föld alatti részét fogyasztjuk, akár nyersen, akár főzve, ecetben savanyítva vagy konzervként. (ekkor azonban már csökken a vitamin és ásványi anyag tartalma)

TUDTA?

10dkg céklában egy teáskanálnyi természetes cukor található!

Együnk sok céklát!

Főzés során sem veszít annyit a vitamintartalmából, mint más zöldségek és gyümölcsök.

Szervezetünk nem képes a vörös festékanyag lebontására, így nem kell megijedni, ha céklaevés után pirosas lesz akár a széklet, akár a vizelet.

A rákellenes anyagok a nyers és a főtt céklában egyaránt megtalálhatóak. Mintahogy a nagy mennyiségű folsav is, amely nagyon fontos a szervezetünknek és legtöbbször kevés jut belőle, pedig hiánya vérszegénységet is képes okozni.

Sokan vannak, akik nem szeretik a cékla sajátos ízét, de ma már lehet kapni almával-répával hígított rostos leveket is, amelyek tartalmazzák a cékla fontos tápanyagait is.

Ha fogyókúrára adjuk a fejünket, akkor is fogyaszthatunk céklát, sőt, fontos összetevőinek köszönhetően különösen ajánlott. A magas cukortartalma miatt azonban óvatosan is kell bánni vele, mert bőven tartalmaz kalóriát.

De tudvalevő, hogy nem zárhatunk ki mindent az életünkből, aminek nagy a cukortartalma, mert közben olyan dolgoktól is megfosztjuk a szervezetünket, amire annak szüksége van.

Azokat a dolgokat kell kizárni, amelyek valóban fölös kalóriát jelentenek. Persze ez sokszor nem könnyű, de ma már számíthatunk az orvostudomány által elért eredményekre ebből a szempontból is.

Vannak olyan fogyasztószerek, amelyek csökkentik az éhségérzetünket, így könnyedén elérve azt, hogy csak azt együk meg, amire feltétlen szükségünk van.

Ön is tud tájékozódni a témába, illetve lehetősége van online eredeti Adipex rendelés mellett dönteni.

Nagyon sokaknak segített már, akik fogyni vágynak, de egyik diéta sem vált be náluk. A legrosszabb, amit tehetünk, ha beletörődünk, hogy nekünk úgy sem sikerülhet fogyni, holott, ma már mindenki számára nyitva áll a lehetőség.

Táplálkozzon Ön is kiegyensúlyozottan és változatosan, hogy szervezete minden szükséges tápanyagot megkaphasson! 

2022. október 5., szerda

Hogyan tudjuk elkerülni a jojó effektust a fogyókúrában?

elkerülni a jojó effektust fogyókúrában
Ön el tud annál rosszabbat elképzelni a fogyókúrában, mint amikor a kínkeservesen leadott plusz kilók újra felszaladnak és minden befektetett energia hiába volt?

Ezt nevezik jojó effektusnak, de egy kis odafigyeléssel elkerülhető, ennek járunk most utána.

A jojó effektus jelentése

A jojó effektussal azt a jelenséget illetik, amikor nagy nehezen megszabadultunk jó pár felesleges kilótól és rövid időn belül azt tapasztaljuk, hogy újra visszajöttek, vagy akár még több lett a súlyunk, mint a fogyókúra megkezdése előtt.

Mindez az alapanyagcsere csökkenéssel magyarázható. Amikor kevesebb kalóriát juttatunk a szervezetünkbe és csökkentjük az étkezéseink számát, akkor az alapanyagcserénk is csökkenni fog.

Fogyókúra során, amikor nem jut elegendő energiához a szervezetünk, akkor a szervezetünk a testünk raktáraiból pótolja a hiányzó energiát.

Azonban, ha már fordítunk figyelmet a csökkentett energiabevitelre, a szervezetünk alapanyagcseréje nem fog egyből visszagyorsulni. Ezért a plusz kalóriákból zsírraktárak fognak kialakulni, ami testsúlyunk növeléséhez járul hozzá.

Mivel kerülhetjük el a jojó effektust?

A fogyókúra sikerének egyik fontos szempontja és a jojó effektus elkerülésének legjobb lehetősége, ha csak fokozatosan veszítünk a súlyúból. A drasztikus kalóriamegvonás, a hirtelen jelentős súlycsökkenés nem vezethet jóra.

Mértékletesnek kell lennünk és nem várhatjuk, hogy hetente 1-2 kg-nál többet fogyjunk.

Ami még a segítségünkre lehet, ha nem csak a kalóriabevitelt csökkentjük, hanem mellette még figyelmet fordítunk a mozgásra, minden napra csempésszünk be az életünkbe valamilyen mozgásos tevékenységet.

A legjobb, ha el tudunk kezdeni valamilyen sportot űzni, de ha ez nem lehetséges, akkor akár napi 20-30 perc séta is nagy segítség lehet.

JÓ TANÁCS

Ne legyünk türelmetlenek, ha fogyásról van szó. A kecsegtetően hangzó, rövid idő alatt nagy súlycsökkenést ígérő csodadiéták hosszú távon nem vezetnek eredményre.

Hiába érünk el rövid idő alatt látványos eredményeket, ha azokat nem leszünk képesek megtartani. Ellenben, ha úgy alakítjuk ki az étrendünket és úgy változtatunk az életmódunkon, amelyet képesek leszünk betartani, akkor azzal sokkal hosszantartóbb eredményeket leszünk képesek elérni.

Sokszor nagyon nehéz ellenállni az ínycsiklandozó falatoknak és kínkeserves a koplalás. Ekkor jelenthetnek mentőövet a fogyasztószerek, amelyek két fontos hatással bírnak: egyrészt csökkentik az éhségérzetet, másrészt támogatják a zsírégető folyamatokat, gyorsítják azokat. Szerencsére van egy weboldal, ahol a Magnus Phentermine 37.5mg árak összehasonlíthatóak egymással az interneten, így sokat megspórolva a megrendelőknek.

Ma pedig már teljesen biztonságosan használhatók mindenki számára, így érdemes tájékozódni a témában.

2021. május 5., szerda

Masszázs és méregtelenítés

A thai masszázs segít az egészség megőrzésében


A modern ember egyik legnagyobb problémája a mérgező anyagok kiválasztása, a test egészségének megőrzése, ebben segíthet a masszázs. A méreganyagokat elsősorban a vesék választják ki, azok végzik a méregtelenítést a húgyvezetékben és a hólyagon keresztül, de a bőrön keresztül is távozhat a méreg. A máj az epehólyagon és a beleken keresztül távolítja el - és a tüdők is választanak ki mérgező anyagokat. Vizsgáljuk meg a vesék, a húgyvezeték és a hólyag szerepét a méregtelenítésben.

A vesék

A két vese babszem formájú, kb. 12 cm hosszú és a gerincoszloptól jobbra és balra helyezkedik el, a 11. hátcsigolya és a 3. ágyékcsigolya között. Feladata a méreganyagoknak - elsősorban a húgysavnak és a víznek a kiválasztása. A víz, mint a kiválasztandó méreganyagok szállítóeszköze szerepel.

Vesére ható masszázs

A vese reflexzónája a talp közepén helyezkedik el, olyan helyen, ahol a lábfej rendszerint semmiféle mozgást nem végez, kivéve, ha az illető személy mezítláb jár göröngyös és köves talajon. Ezt masszírozva hathatunk egészségére, ezt akár egy thai masszázsszalonban is végezhetjük.

Ez a reflexzóna meglehetősen mélyen fekszik. A masszázs által a vese erőteljesebb vérellátást kap és teljesítőképessége növekszik. 1 - 6 hét leforgása alatt megállapítható, hogy a vizelet színét megváltoztatja sárga, sárgásbarna vagy éppen vörösesbarna lesz. A szaga is megváltozik és átmenetileg bűzös lesz.

Vesezavarok

Ha a vesék elégtelenül működnek, a következő jelenségek mutatkozhatnak, melyeken segíthet a masszázs:

  • méreganyagok lerakódása a vérkeringésben és ezzel együtt magas vérnyomás, érelmeszesedés, visszértágulat, az izomzatban és a kötőszövetekben lévő lerakódások reumához vezetnek,
  • az ízületekben való lerakódások artritiszhez (ízületi gyulladás) és később az artrozis (zsugorodás) krónikus formájához vezetnek.
  • szemzavarok: minthogy a méreganyagok mindenütt lerakódhatnak, igen gyakran előfordulnak szembajok.
  • ekcéma: a test megpróbálja a keletkező méreganyagokat a bőrön keresztül eltávolítani. Ez túl nagy terhet ró a bőrre és így keletkeznek a különböző kiütések.
  • vesekövek.

A vese egészséges működését a megfelelő típusú thai masszázs segítségével is ösztönözhetjük. A több ezer éves, tradicionális orvoslás eredményeire alapuló szolgáltatást érdemes igénybe venni.

2020. szeptember 9., szerda

Elhízás, fogyókúra és diéta pánik nélkül

Fogyás gyógyszerek nélkül

twinoxide tabletta - pánikbetegség
Tabletta, gyógyszerek és pánik nélkül is

A fogyókúrák 95 %-a sikertelen


Míg a pánikbetegség okát nem ismerjük pontosan, azt azonban tudjuk, hogy az elhízás legtöbb esetben a helytelen táplálkozás és a kevés mozgás miatt alakul ki. Az emberek többsége aggódik, szorong a testsúlya miatt. Általában rosszul informáltak az elhízást, fogyókúrát illetően. A statisztikáai felmérések szerint nincs olyan nő, aki ne gondolna mindennap a testsúlyára, ha vannak is nagyon kevesen. Sajnos kevesen tudják, hogy a fogyókúrák 95 %-a sikertelen. A fogyókúrák általában csak rövid ideig működnek, és sosem válnak be hosszú távon. Bármelyik fogyókúrát is kezdjük el, néhány hónap kitartás után ugyan lefogyunk, de a leadott kilókat vagy akár még többet is idővel visszahízzuk. Ugyanakkor a felesleges testsúly gyors leadása káros az egészségünkre, emellett kihat az érzelmeinkre is. A legfontosabb, hogy urai legyünk testünknek, illetve gondolatainknak is, ha esetleg pánikroham törne ránk az elhízás miatt. A tartós szorongás esetenként pszichoterápiás kezelés szükségességéhez vezethet.

Aki nem éhes, ne is egyék


Ami nagyon fontos, hogy csak akkor együnk, amikor valóban éhesek vagyunk. Az éhségérzettel a testünk jelzi, hogy a szervezetünk enni kíván, és fel van készülve az étel feldolgozására. Ezt ne nyomjuk el például az ivóvíz fertőtlenítésre való klór-dioxid tabletták szedésével.

Amikor nincs éhségérzetünk, nincs szükségünk táplálkozásra sem, és a szervezetünk nincs felkészülve az emésztésre. Szervezetünk mindent, amit nem tud energiává alakítani, elraktároz zsír formájában. Persze az sem megoldás, ha éheztetjük magunkat. Ilyenkor a testünk a zsírraktárakhoz nyúl, hogy energiához jusson. Mind eközben a fehérjék is egyre kevesebben lesznek és izomveszteségünk lesz. Azáltal, hogy csökkentjük a táplálékok bevitelét, a létfontosságú tápanyagok sem kerülnek be a szervezetünkben. A fehérje, de főként a zsírmentes étrend mellett szinte nem lehet elhízni. A kizárólag növényi eredetű táplálkozásnak a fő veszélye az olyan esszenciális zsírsavak és fehérjék hiánya, melyeket a szervezet nem tud önmaga előállítani, csak állati eredetű táplálékokból lehet megszerezni.

Előfordul, hogy ezeknek a hiánya sorvadáshoz vezethet. Az ember mindenevő, anyagcseréje arra van beállítva, hogy változatos táplálékkal minden szükséges anyagot magához vesz. Ha valaki csak zöldségeket vagy növényi táplálékot fogyaszt, akkor többletmunkával saját szervezetének kell előállítani az élethez szükséges zsírsavakat és fehérjéket. Erre a vegetáriánusok nagy figyelmet fordítanak.

Figyeljünk a folyadékbevitelre és az ivóvíz minőségére. Az ivókúra és vízkezelés orvosi felügyelet mellett ajánlott.

Ugyanakkor a több testmozgás sem jelent megoldást. Minél többet mozgunk, annál jobban megnő az energiaszükségletünk, ezért több táplálékhoz nyúlunk. Ha túlsúlyosak vagyunk testedzéssel az eltárolt zsír egy részét, azért elégetjük. A legtöbb ember nagyon ritkán vagy sosem végez testmozgást, ami káros az egészségre. A tornázás jótékony hatásait a gyakorisága határozza meg. Ha rendszeresen minden nap mozgunk, tornázunk, vagy sétálunk, javítani fogja az anyagcserénket, ami a testsúlyunkra is hatással lesz.

Különösen figyelniük kell erre a pánikbetegeknek. Légzési gyakorlatok végzésével gyógyszerek nélkül is enyhíthetők a pánikroham tünetei, és önképünk is javulhat.

A gyógyszeres tabletta nem megoldás


A fogyasztó gyógyszerek nem segítenek ideális testsúlyunk elérésében. A legtöbb ilyen tabletta vízhajtó hatású, mely kihajtja a folyadékot a szervezetből, és ezáltal testsúlycsökkenést idéz elő. Persze a tabletta mellékhatásaként rendszerint depresszió vagy agorafóbia jelentkezik. Táplálkozzunk egészségesebben, mozogjunk, így nem kell majd foglalkoznunk testsúlyunkkal.

2020. szeptember 7., hétfő

Infrafűtés kiépítése az állattenyésztésben

Melegítőkészülékek az állattenyésztésben 

Infrafűtés - infrasugárzók - istálló
Mennyezet alá szerelt infrasugárzók egy istállóban
A korszerű állattartó telepek csak gazdaságos és biztonságos fűtési rendszerek mellett tudnak rentábilisan üzemelni. Ez különösen igaz Oroszországra, ahol a fűtési szezon rendszerint már októberben elkezdődik. A magas fűtési energia-költségek a mezőgazdasági termékek áraiban is megmutatkoznak.

A tehenészet épületeinek nem megfelelő fűtése befolyással van az elvárható eredményre. Az elhullás 20–30 százalékát kihűlés okozza. Különösen igaz ez a növendékjószágokra, amelyeknek még fejletlen a hőszabályozása. A hideg istállókban ez többletfogyasztással jár, mivel testhőmérsékletük megőrzése végett az állatok jóval többet esznek. A szakemberek véleménye szerint a hideg ólakban az egy egyedre jutó táplálék költsége 15 euróval több, mint a meleg istállókban tartott állatok esetén. A központi fűtési rendszer a magas költségek és az alacsony hatékonyság miatt nem nyújt megoldást erre a problémára, mivel ekkor a hő nagyobb része a mennyezet közelében halmozódik fel.

2020. május 26., kedd

Ültetvények vízgazdálkodása és öntözése



Fák, gyümölcsfák csepegtető öntözése


Alma víz gyümölcs
Almafa és vízgazdálkodás
A vízgazdálkodás egyik ága a mezőgazdaságban a csepegtető öntözés, ami az éghajlat és a gazdaságosság függvényében egyre több fajt tesz elérhetővé Európában is. Az egyes feladatokhoz eltérő öntözőberendezés-típusokat alakítottak ki. Az ültetvények esetében e berendezést több évre, fás növényeknél 15-20 évre, bogyósgyümölcsűeknél 2-8 évre tervezzük.

Egynyári gyümölcs kultúrák, ültetvények esetében pedig általában számítani kell a felszín feletti vezetékek évenkénti cseréjére, illetve telepítésére.

A gyümölcsfák és a szőlő csepegtető öntözése


Gyümölcs- és szőlőültetvényeinkre jellemző, hogy döntően rossz vízgazdálkodású területeken létesültek. Ilyenek a domboldalak, illetve az alacsony víztartó képességű homoktalajok.

E tájak nagy részén az öntözővíz csak korlátozottan áll rendelkezésre, így a víztakarékos öntözés szükségszerűen előtérbe kerül. A gyümölcsfák és a szőlők nagy részének kiterjedt a gyökérrendszere, tehát jól hozzá tud jutni a mélyebb talajrétegek víztartalékához is. Ebből következik, hogy az átmeneti szárazságot viszonylag jól tűrik. Ennek ellenére a jó minőségű nagy terméshez szükség van az öntözésre.

Az öntözés vízszükséglete

A csepegtető öntözés elsőként e kultúrákban alakult ki és terjedt el. Ennek elsősorban ökonómiai okai vannak, de a kísérleti adatok azt is igazolják, hogy az állókultúrák jól hasznosítják a víztakarékos, egyenletes vízellátást, Ez azt jelenti, hogy más öntözési módhoz viszonyítva, Kevesebb mint 50%-os vízmennyiséggel hasonló vagy jobb eredményeket lehet elérni mikroöntözéssel. Nagy ökonómiai előny, hogy a berendezést az ültetvény élettartamára lehet tervezni,


Alma öntözése


A hazánkban termesztett gyümölcsfajok közül az alma foglalja el a legnagyobb területet, és c gyümölcsfaj öntözése is a leggyakoribb. Az almások nagyobb arányú öntözését indokolja, hogy területegységre vetítve a legnagyobb hozamú fás gyümölcsfaj. A hozamok a területegységre jutó fák darabszámának növelésével fokozhatók, ezzel nő a lombfelület, aminek következtében fokozódik az ültetvényállomány vízfogyasztása. Öntözés esetén a sorközök füvesíthetők lesznek, ami csapadékos időben lehetővé teszi a zavartalan közlekedést, növényvédelmet, szüretet.

Az almafák vízigénye


A fák, illetve az ültetvény vízigénye döntően a következő tényezőktől függ:
  • a legnagyobb vízfogyasztó növényi résztől, a lombfelület nagyságától. Ezt a gyakorlatban legjobban a területegységre jutó lombfelület, azaz a levélfelület-index határozza meg (Li). A Lí az ültetvény intenzitásának növekedésével nő. Míg a hagyományos ültetvényekben ez az érték 0,8-1,2, addig a sövény és karcsúorsó koronaformák esetében min 2,5-4. A vízfogyasztás közel hasonló mértékben változik.
  • a meteorológiai tényezőktől. Hazánkban elsősorban a napi közép- hőmérséklet alakulásától, valamint a levegő páratartalmától, amelyeket az A típusú párologtató kád párolgási adatai jól összegeznek.

2019. május 10., péntek

Ihatunk-e bátran csapvízet?

pet palack
Sokan azért vásárolnak palackos vizet, mert furcsának találják a vezetékes ivóvíz ízét, szagát
Budapesten egyre többen vélekednek úgy, hogy a vezetékes ivóvíz helyett érdemesebb palackos vizet vagy  ásványvizet fogyasztani. Terjed a vélekedés, hogy az előbbi egészségtelen, olyan anyagokat tartalmazhat, melyek károsak lehetnek az emberi szervezetre nézve. Van, aki házi víztisztító berendezéssel oldja meg a problémát.

De vajon megbízhatunk-e a csapvízben?

Hányan tudják Magyarországon, hogy a vezetékes vizet hatóságilag gyakrabban ellenőrzik mint a palackosat? Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladatai közé tartozik, hogy az ivóviz minőségét folyamatosan figyelemmel kísérik – a szabványoknak megfelelően –, és amennyiben annak (a helyi víz) minőségében kivetést találnak, a vízközmű társaságok felé azonnal nyilvánosságra hozzák észrevételüket és aggályaikat.

Valóban rossz a csapvíz íze?

Az alább ajánlott cikk szerint sokan azért szaladnak a legközelebbi boltba palackos vízért, mert furcsának találják a csapvizet, ám a rossz íz nem feltétlenül a nem megfelelő ivóvízminőség jele, hanem a vízfertőtlenítésé (klórozásé), vagy a víz ásványianyag-tartalmáé. Mindezt egy egyszerű házi szűrőberendezés használatával könnyen kiküszöbölhetjük.

Ha mindez nem nyújt megnyugvást számunkra, akkor még mindig lehet élni azzal a lehetőséggel, hogy: kapcsolatba lépünk a helyi ivóvíz-szolgáltatóval abból a célból, hogy elkérjük az éves vízminőség-jelentés másolatát (ennek alapján tájékozott döntést hozhatunk ivóvizünk kapcsán).

A vezetékes víz Magyarországon

Általánosságban elmondható: a magyarországi ivóvíz minden településen emberi fogyasztásra alkalmas, mégis sokan átállnak a palackos víz vásárlására az olcsóbb vezetékes víz fogyasztása helyett, holott számos kimutatás szól arról, hogy a csapvíz nemcsak iható, hanem jó minőségű, míg akár egyetlen liter palackozott víz is többezer idegen mikroplasztikus részecskét tartalmazhat.

A PET palackok szennyezik a környezetet, ennek ellenére a műanyag fkakonok gyártása egyre jobban nő, és a műanyaghulladék-felhalmozódás következtében az újrahasznosítás korántsem olyan hatékony, mint ahogy azt gondolnánk, bár a PET palack fertőtlenítés technológiai feltételei adottak.

Minderről bővebben:

Csapvíz vs. palackos víz / ásványvíz

2019. április 20., szombat

Gumós zöldségek tisztítása és lemosása

Vízzel és fertőtlenítő szerrel tisztítsunk


Tisztítás vízzel és ClO2 fertőtlenítő szerrel
A gumós növényeket és répaféléket a letisztítás után – de bizonyos esetekben már a tisztítás megkezdése előtt is – bő, tiszta vízben erre a célra alkalmas és csak erre használt edényekben mossuk le. A lemosásra csak ivóvizet szabad használni, érdemes klór-dioxid szert adagolni.

A lemosás módja és a víz hőfoka az anyag szennyezettségének és természetének megfelelően változik. Így például a héjában megfőzésre kerülő céklát bő langyos vízben, csak erre a célra használt súrolókefével erősen ledörzsölve mossuk meg. A lesúrolás után tiszta hideg vízzel öblítjük le és csak ezután tesszük fel főni.


Burgonya tisztítása és mosása



Ugyancsak így mossuk le a héjában főzésre kerülő burgonyát is, de nem súrolókefével, enyhe klór-dioxid oldat alkalmazásával.

A héjában főzött burgonyát és céklát abban az esetben, ha nagyon szennyezett, sáros stb., lemosás előtt bő langyos vízben kissé beáztatjuk, hogy a szennyeződés könnyebben eltávolítható legyen róla.

A burgonyát, sárgarépát, céklát stb., ha koptatógépen tisztítjuk meg, akkor a gépbe helyezés előtt is lemossuk, hogy a rajtuk levő szennyeződés ne csorbítsa ki idő előtt a koptatógép tárcsáját.

A már megtisztított gumós növényeket és répaféléket a megtisztítás után mindenkor bő, tiszta vízben, jól megmossuk, hogy a tisztítás folyamán keletkezett szennyeződést eltávolítsuk róluk.

Szakszerű fertőtlenítő mosás


A lemosást csap alatt, többszöri vízváltással, bő vízben, erős dörzsöléssel vagy ugyancsak vízcsap alatt zuhanyozó rózsával végezzük.

A zuhanyozó rózsával csap alatt erős vízsugárban mossuk le a metélőhagymát, a pórét, az újhagymát, a hónapos retket, a karalábélevelet stb.

Vízcsap alatt, bő vízben, erős dörzsöléssel mossuk meg a burgonyát, a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, a karalábét, a tormát. A lemosást a szennyezettségnek megfelelően 2-3, sőt több vízben végezzük mindaddig, amíg az anyag teljesen tiszta és főzésre alkalmas lesz.

Zöldségek feldolgozása és mosása


A lemosás után a gumós növényeket és répaféléket további feldolgozásig bő, tiszta hideg vízben helyezzük el. Ennek azonban nem szabad sokáig tartani, mert ha a gumós növényeket és répaféléket a szükségesnél tovább áztatjuk, akkor a táplálkozás szempontjából fontos és értékes anyagok oldódnak ki belőle. Kivétel ez alól a fonnyadt torma, mert ezt jóval lereszelés előtt bő vízben kell kiáztatni, hogy kevésbé száraz és könnyen reszelhető legyen.

2019. március 27., szerda

Tojás fertőtlenítése

Élelmezésbiztonság, élelmiszeripari fertőtlenítő szerek


Fertőtlenítő szer élelmiszer
Tojás fertőtlenítése az élelmiszeriparban
A tojás fertőtlenítése rendkívül fontos a hétköznapokban otthon a konyhában és az élelmiszeriparban, az étkezdei, éttermi konyhákban is. A legszigorúbb előírások a közüzemi konyhákban, az óvodákban, iskolákban vannak, itt kötelező az élelmiszerek kezelése a megfelelő fertőtlenítő szerrel.


A tojás fertőtlenítésének technológiája


Hagyományosan három lépésben történik a tojások tisztítása és fertőtlenítése. Minden lépés során fürdőt kap az élelmiszer, átmossuk a külső héját. A fertőtlenítés az alábbiak szerint történik:

  • az első edényben 1-2 százalékos mosószódás vízbe áztatjuk a tojásokat 5-10 percre. A fürdő eltávolítja a tojás héjáról a nagyobb szennyeződéseket, a bélsármaradványokat. Általában 10 liter vízhez 10-20 dkg szódád használunk.
  • a második edényben a tojás fertőtlenítése történik valamilyen olyan szerrel vagy oldattal, melyet a hatóság engedélyezett. A TwinOxide, klór-dioxid tartalmú fertőtlenítő szer kiválóan alkalmas az élelmiszeripari fertőtlenítés céljára, ezért is ajánljuk ezt. A megfelelő adagolási arányt a csomagoláson vagy a használati utasításban olvashatjuk el.
  • a harmadik és egyben az utolsó lépés a tojások öblítése, mely során eltávolítjuk a szennyeződés és fertőtlenítő szer maradékokat a héj felületéről.

A tojás tárolása


A megmosott és fertőtlenített tojásokat egy felcímkézett tárolóedénybe vagy rekeszbe rakjuk, melyen feltüntetjük a tisztítás és beszerzés időpontját is. A kezeletlen élelmiszer tárolása tilos, különösen olyan helyeken, ahol más élelmiszert is tartunk a hűtőszekrényben. Ez rendkívül fertőzésveszélyes és életveszélye is.

Fertőtlenítés otthon


Otthon nem szoktunk fertőtlenítő szert használni a tojás tisztításához, általában megelégedünk a héj alapos lemosásával. Ne felejtkezzünk meg arról, hogy a megmosott tojások tárolási ideje megrövidül. A baktériumok elpusztításának legjobb módja a megfelelő hőkezelés, a főtt tojás és rántotta általában biztonságos, a lágytojás és tükörtojás hordozhat baktériumokat, ezért igyekezzünk biztonságos helyről, megjelölt tojásokat vásárolni.

2019. március 25., hétfő

Stressz csökkentése Boróka illóolajjal

Boróka illóolaj
Stressz csökkentése Boróka illóolajjal

Gyakran mondjuk, hogy a mai rohanó világban minden stresszeli az embert. Mit is jelent ez?

Azt jelentheti, hogy sietünk, mert sok a dolgunk. Közben olyan tényezők okoznak feszültséget a szervezetünkben, amik valóban minden évvel fokozódnak. Például a zajok, a hangok, a vibráló fények, a levegőben lévő szagok, és a szmog mennyisége, a telefonon beérkező információk.

Ezek jelentik a stressz faktorok nagy részét az életünkben. Ettől a stressztől leszünk betegek, ha nem tanuljuk meg oldani a feszültséget a testünkben.

Hogyan lehet oldani a szervezetet érő stresszt?


A stressz rengeteg tünet, betegség kiváltó oka lehet, ezért életbe vágó fontosságú, hogy ezt a stressz szintet képesek legyünk napi szinten csökkenteni.

A világra viszonylag kevés ráhatásunk van, sem a hangokat, sem a fényeket nem tudjuk csökkenteni az otthonunk falain kívül, és a szmog is olyan, amilyen.

De a szervezetünkre és az otthonunkra tudunk olyan hatással lenni, hogy csökkenjen bennünk a stressz mennyisége. Kipróbálhatunk például egy illóolajat, ami fürdővízbe és párologtató edénybe egyaránt tehető. Ez az illóolaj a Boróka.

Boróka illóolaj illat hatása


Az illata csökkenti az idegességet, a stresszt, a szorongást.

Nyugtat és feltölt energiával.

Ráadásul felfrissíti a dohányfüstös levegőt.

Párologtatva fertőtleníti a levegőt, a légteret.

Aromaterápiás hatása, hogy belélegezve oldja a gyulladásokat, a köhögést, a hörghurut tüneteit.

Stressz csökkentés Boróka illóolajjal


A lakásban egy párologtató edényben a vízbe belecseppentünk pár csepp boróka illóolajat, majd megyünk a dolgunkra és élvezzük a szervezetünkbe észrevétlenül belopakodó nyugalmat.

Ennek a stresszcsökkentő értéke 2 egység, egy 1től 5ig terjedő skálán.

Stressz csökkentés légzésterápiával


Párologtató edény, víz, illóolaj cseppentés. Telefon lenémítva.

Után pedig leülünk egy fotelba, kényelmesen elhelyezkedünk, és csak lélegzünk. Pár perc után már érezhetjük, hogy lelassult a pörgés a fejünkben. Lágyabbá vált a légzésünk. Ha voltak, a léguti problémák tünetei enyhültek. csupán pár perc alatt csökkentettük a stressz szintet legalább 30%-kal.

Ennek a stressz csökkentő értéke 3 egység, egy 1től 5ig terjedő skálán.

(Ha közben arra is képesek vagyunk, hogy meditáljunk legalább 15 percet, akkor ez az érték felmehet 5re !)

Stressz csökkentés gőzölgő fürdővel


Legalább 15 percet ültünk a fotelban, és lélegeztük be a párologtatóból áradó nyugalmat.

Utána pedig készítünk magunknak egy meleg fürdőt, és belecseppentünk a vízbe párcsepp boróka illóolajat.

Ennek a stresszcsökkentő értéke 5 egység, egy 1től 5ig terjedő skálán, de csak akkor, ha a telefont nem vittük magunkkal a fürdőbe!

+ Bónusz


Menjünk el masszázsra. A masszázs önmagában csökkenti a vérnyomást, javítja a keringést. A rendszeres masszázs csökkenti a stressz faktort.

A masszázsolajban használt boróka olaj csökkenti az izomgörcsöket, és az ízületi gyulladás fájdalmait is. Hosszútávon használva pedig lazítja az izmokat, csökkenti a görcskészséget.

Összegezve – a Boróka illóolaj hatásai:

  • nyugtató, stresszoldó
  • görcsoldó, izomlazító
  • serkenti a keringést, csökkenti az ödémát
  • gyulladáscsökkentő

Figyelem! A vízhajtó hatása miatt várandósok és vesebetegek számára csak orvosi felügyelettel ajánlott a használata.

Érdemes tehát mindképpen kipróbálni a boróka illoólaj stresszcsökkentő hatását, mert a használata könnyű és gyors. Nekünk pedig szükségünk van hatékony segítségre, hogy harcolni tudjunk a naponta érkező stresszfaktorokkal.

2019. március 4., hétfő

A paplan

Paplanok széles választéka

Paplanok széles választéka
A paplan szó jelentése: fekvő testet melegen tartó ágynemű, gyapottal, tollpehellyel vagy más hőszigetelő anyaggal töltött vastag takaró, amelynek töltését díszítő jellegű átvarrással rögzítik.

Eredete: a görög paploma – takaró, peplom – nagykendő, köpeny szavakból származik.

Ezt írja a wikipédia a paplanról.

De mi egyszerűbben is meg tudjuk fogalmazni a paplan jelentését: rossz paplan = rossz alvás = zombi üzemmód.

Ha pihentetően szeretnél aludni, fontos, hogy jól válaszd meg a hálótársad, vagyis a paplanod.

A paplan mérete:

Legyen 20-30 centivel hosszabb a testmagasságodnál.

A paplan anyaga:

A paplan anyagától függően lehet: téli vagy nyári, vagy négyévszakos.

Téli paplan

Pehelypaplan: a pehelypaplan lehet téli vagy nyári is, a lényege, hogy liba vagy kacsa tollpehely töltettel készül. Téli időszakban a legjobb benne aludni, melegít és nagyon puha. Hőszigetelő és légáteresztő képessége verhetetlenné teszi.

Fontos: steppelt vagy kazettás kialakítású legyen, különben reggelre az összes tollpihe a lábadnál lesz egy kupacba, te pedig bal lábbal fogsz kelni.

Vadselyem paplan
: Vastagabb szálú, mint a selyemhernyóé. Rugalmas és erős nedvszívó. A mikroorganizmusokkal szemben ellenálló. Körbeöleli a testet, ezáltal szabályozza a hőháztartást, maximális komfortérzetet nyújt. Biztosítja a bőr légzését és pozitív hatással van a vérkeringési és reumás panaszokra.

Gyapjú paplan: a gyapjúszálak göndörsége miatt sok levegő marad az ágyneműben, és a levegő remekül szigetel, ezért télen melegen tartja a testet. Ugyanakkor a gyapjúszálak a saját súlyuk 30-40%-ának megfelelő nedvességet képes magába szívni, tehát nem engedi felmelegedni az alvó embert.

Műszálas paplan: mesterséges töltet, puha, könnyű. A poliészter szálak nem nyúlnak, nem gyűrődnek, könnyen kezelhető, elkerülöd az esti birkózást a paplanszörnnyel. 40 fokon gépben mosható, ezért gyakori ez a típusú gyermekágynemű, ami bírja akár a napi szintű mosást is.
Ugyanakkor bírja a 60 vagy akár 90 fokon történő mosást is, tehát allergiások számára is megfelelő választás.

Nyári paplan

Pamut paplan: a bőrnek kellemes érzetű, természetes anyag, kiváló hővezető és jó légáteresztő. Jó a nedvszívó képessége, szabályozza a test hőmérsékletét a külső hőmérsékletnek megfelelően. Nyári paplannak tökéletes.

Pamut-szatén paplan: felülete kellemes tapintású. A 100% pamut töltet jó nedvszívó, és jó hőelosztást biztosít.

Aloe vera paplan: aloe vera kezelésű fedőpaplan, mely puhább és selymesebb tapintású felület. nyugtató és regeneráló. Antiszeptikus és antibakteriális hatású. Érzékeny bőrűeknek ajánljuk.
Nyári paplan lehet még a műszálas és a pehelypaplan nyári verziója is.

Négyévszakos paplan:

Bamboo paplan
Bamboo – a bambusz szálak hatására a paplan természetes anti-allergén hatású. Kiváló nedvesség kiegyenlítő, a bambusz szálak magukba zárják, ezért kiváló választás fokozott izzadás esetén. Magas minőségű, élettartama hosszú években mérhető.

2019. február 11., hétfő

Ivóvízzel terjedő betegségek

A víz egészségtana


Fertőtlenítésés ivóvíz tisztítás
Ivóvíz tisztítás és fertőtlenítés
Mint ahogy levegő nélkül nincs élet, víz nélkül sem lehet sokáig életben maradni. Táplálkozás nélkül az egészséges ember 3-4 hétig is kibírja, de a vízveszteség pótlása nélkül az ember csak 3-4 napig élhet. Az egészség biztosítása érdekében, minden esetben tiszta, biztonságos és fertőtlenített ivóvízre van szükség.

Az ember életében nem csak a megfelelő vízmennyiség biztosításának, hanem a víz minőségének is szerepe van. Ha a víz sótartalma túl alacsony vagy túl magas, megbomlik a szervezet só-víz háztartásának egyensúlya. Az ivóvízben a sók mellett kis mennyiségben fémek is vannak, hiányuk az egészségi állapotot veszélyezteti.

Az ivóvíztisztítással kapcsolatos egészségügyi követelmények


Az ivóvíz érzékszervileg megállapítható tulajdonságainak kifogástalannak kell lenniük: átlátszó, színtelen és szagtalan. A mocsaras talajból kitermelt víz, melyet a növényi eredetű szerves anyagok sárgára, vörösre vagy barnára színeznek. Az elszíneződést szennyező anyagok jelenléte is okozhatja, pl. a trágyatartalmú víz színe is sárga. A jó víz tehát szagtalan és színtelen, csak ez nem vált ki undort fogyasztójából.

Baktériumok és fertőzések a vízben


A jó ivóvíz nem tartalmazhat olyan élő szervezeteket, melyek az emberi szervezetbe jutva fertőző betegségeket okozhatnak. A vízbe kerülő kórokozó baktériumok fő forrása a fertőzött mikroorganizmusokat tartalmazó emberi vagy állati ürülék. A fertőzött víz útján terjed például a májgyulladás, mely járványok kialakulásának okozója. A fertőzött ivóvíz emellett tífusz-, kolerajárványt és egyéb fertőző megbetegedéseket is okozhat, például a pseudomonas vagy a legionella baktériumokkal.

A baktériumok és fertőzések szintjét időszakos bakteriológiai ellenőrzésekkel tartják kordában. Az ivóvízben a coli bacilusok mennyiségét vizsgálják.

Ivóvízkezelés és -ellátás


Az ivóvízellátás biztosítására létrehozott vízkitermelő helyeken biztosítani kell a vízhatlanságot védőréteg kialakítása szükséges, mivel a baktériumok és fertőzésforrások a talajvízből vagy a környezetből kerülhetnek az ivóvízbe. Előfordul, hogy a műszakilag hibátlanul kivitelezett kút vize is tartalmaz szennyeződést, ilyenkor biztosítani kell a víztisztítást, fertőtleníteni kell a vizet.

Nagyszámú lakos kiszolgálására létesített víznyerők fertőtlenítése minden esetben kötelező. Az utóbbi években a klór-dioxid adagolásával végzett ivóvízkezelés vált népszerűvé.